Israel Méir Lau

A „szent nap” előestéje

Jajm Kippur előtti nap: ünnep érzetét akarjuk kelteni, örömünket akarjuk kifejezni, mert a rettegés ellenére abban reménykedünk, hogy a bűneinket megbocsátják, s kedvező ítélet írattatik alá.

Micva sokat enni a Jajm Kippur előestéjén elköltött szeudán.

Azt mondták Bölcseink, hogy aki Tisri hónap kilencedikén (ebben az évben: október 3. péntek), Jajm Kippur előestéjén eszik-iszik, az Írás úgy tudja be, mintha két napot böjtölt volna, kilencedikén is, meg tizedikén is, mert az van írva: Kínozzátok magatokat… a hónap kilencedikén, este. Akkor tehát Tisri kilencedikén böjtölünk? Nem tizedikén van a böjt?

De igen, hanem a böjtre való előkészületek is már böjtölésnek számítanak.

Jajm Kippurkor fehér ruhába szokás öltözni, a próféta szavait jelezve: Ha bűneitek olyanok voltak, mint a karmazsin, hófehérek lesznek, ha olyanok voltak, mint a bíbor, mint a gyapot lesznek (Jösaja – Ézsajás- 1,18).

Jajm Kippurt megelőző nap reggelén szokás az ígéreteket három tanú előtt feloldani, ha nem történt ez meg a Ros Hasónó előtti napon.

Vezeklésül szokás még a Jajm Kippurt megelőző napon, esetleg még hamarabb, kakast (férfiaknak) vagy tyúkot (nőknek; terhes nőknek kakast is meg tyúkot is) megforgatni a fejünk fölött. Jobb, ha fehér színű a kakas vagy a tyúk, a bűnök megbocsátásának jelzésére, de ha nincs fehér, bármilyen színű megfelel, nem akadálya a szertartásnak. Ha nincsen kakas vagy tyúk, jó más állat is, kivéve a galambot és a gerlét, mert azok áldozati állatok voltak a Szentélyben. Még pénzt is lehet alkalmazni erre a célra, utána pedig oda kell adni a szegényeknek. Azok is, akik szárnyasokat vesznek erre a célra, odaadják utána a levágott állatot a rászorulóknak.

A szokásnak az értelmét az ünnepi imakönyv így magyarázza: Vezeklése mint a (pusztába) küldött bűnbaké.

Mielőtt megforgatjuk a szárnyast a  fejünk fölött, Az emberfiai sötétségben lakoznak, a halál árnyékában kezdetű írásverseket mondjuk, addig, hogy Találtam valakit, akik aki vezekel (helyettem).

Ezután megforgatja valaki a fejünk fölött a szárnyast vagy halat, és háromszor ezt mondjuk: Ez menjen helyettem, cserébe, vezeklésül a halálba, ez a kakas, magam pedig megyek, belépek a jó és békés életbe. Ha pénzzel történik, azt mondjuk: Az a pénz menjen jótékony célra…

Egy egész családnak elegendő vezeklésül két szárnyast venni, egy kakast a férfiaknak és fiúknak, s egy tyúkot az asszonyoknak-lányoknak.

Bölcseink némelyike tiltotta ezt a szokást. A Ramban azzal indokolta a tilalmat, hogy emlékeztet az emoriak szokásaira.

A Sulchan Aruch pedig ezt írja (Életmód, 605) ezt írja: „attól a szokástól, hogy Jajm Kippur előtt kakast vágnak a férfiaknak, és Írásverseket mondanak hozzá, tartózkodni kell.” Mégis érvényes maradt a szokás, mert megváltást, megkönnyebbülést láttak benne.

Kol Nidré – Minden fogadalom

A Kol Nidré előtt kinyitják a Tóraszekrényt, és a közösség két tagját azzal tisztelik meg, hogy ők vegyenek ki két Tóratekercset, s egyikük a chazan egyik oldalára, másikuk a másik oldalára álljon.

A Tóraszekrény nyitva, az imádkozók felállnak, s háromszor ismételik: Fényáradat az igaznak, az öröm az igazszívűeknek (1): S a chazan bejelenti: A Hely (=Kados Baruch-Hu) engedélyével és a közösség engedélyével, a fenti ítélőszék és a lenti ítélőszék szerint szabad a törvényszegőkkel együtt imádkoznunk (2). Ezután felhangzik a Kol Nidré ünnepélyes, hagyományos dallama a zsinagógában.

A Kol Nidrében minden zsidó előrebocsátja és az ítélőszék tudomására hozza, hogy még ha szájával vagy akár viselkedésével is olyasmiről tenne tanúságot, ami nem egyeztető össze I-stenfélő zsidó ember szavaival vagy tetteivel, akkor is tudni kell, hogy ez csak a külsőség, a szavakat csak a száj mondja, a tetteket csak a külső társadalmi nyomás alatt követi el. Szívében és legbelsejében, igazi tudatában továbbra is ragaszkodik I-stenéhez és a Tórához. Vagyis, hogy mást mond a száj, s mást a szív rejtekében, az csak a körülmények szorítása miatt lehetséges.

A Kol-Nidré – valószínűleg még a dallama is – a spanyolországi Inkvizíció idejéből származik, az anuszim (az erőszakkal megkereszteltek) korszakából. Azok a zsidók, akik nem voltak képesek ellenállni az Inkvizíció poklának, látszólag elfogadták a kereszténységet, nem voltak képesek a halált és a kínzásokat vállalni a hitükért. Ahhoz mégis elég bátrak voltak, hogy évente egyszer, Jajm Kippurkor csatlakozzanak titkokban, a pincékben és egyéb rejtekhelyeken összegyűltekhez, s az ünnepélyes és lelket ébresztő dallamtól áthatva kinyilatkoztatták a Bét-din előtt, hogy fogadalmaik érvénytelenek, és így, bár törvényszegők, együtt imádkozhatnak a többiekkel. Mintegy azt mondván: „egész éven át nem tudjuk a 613 micvát teljesíteni, akaratunk ellenére köteleztek, hogy keresztényekként beszéljünk és viselkedjünk, minden tekintetben, de tudnotok kell – a jelenlévő Bét-din is igazolja -, hogy ezek a szavak és ezek a tettek, a mai naptól következő Jajm Kippurig, érvénytelenek és semmisek: mi zsidó vagyunk s azok is maradunk minden tekintetben.”

Ma is elmondjuk ezt a megrázó imaszöveget, és mint amikor a Bét-din feloldoz a fogadalma alól, és háromszor ismétli: fel vagy oldozva, fel vagy oldozva, ugyanúgy ismétli a chazan és a közösség háromszor a Kol Nidré szövegét – eleinte halkabban, majd egyre erősbödő hangon – fogadalmaink nem fogadalmak, magunkra vett tilalmaink nem tilalmak, esküvéseink nem esküvések.

Háromszor mondja a közösség, mint a fogadalmak feloldozásakor: legyen megbocsátva az egész népnek, Izrael gyermekeinek, a gérnek, aki közöttünk él, mert (csak) tévedésből (történt) az egész néppel (ez a bűn). (3)

A Kol Nidré után mondjuk a Sechechejanu áldást az ünnepre. Az asszonyok, ha már elmondták a gyertyagyújtáskor, nem mondják el újra a zsinagógában. A férfiak halkan mondják a chazannal együtt, de igyekeznek nála hamarabb befejezni, hogy amént felelhessenek az ő áldásmondására, mert nem felelhetünk amént a saját brachánkra. Visszateszik a Tóratekercseket a Tóraszekrénybe, és belefogunk a Maarivba.

A Neila – ima

Minden évben, egyetlen egyszer, Jajm Kippurkor, egy ötödiket kapcsolunk a szokásos napi imákhoz, a Neila-imát.

A Neila-ima ideje volt a Szentély kapui bezárásnak órája, akkor végződött be a szent napi I-stenszolgálat. Ugyanebben az órában zárulnak be az ég kapui is, mi pedig ott állunk, és maradék erőnkkel kopogtatunk a kegyelem ajtaján, hogy ne csukódjanak még be: Nyiss nekünk kaput a kapuzárás óráján, mert lemenőben a nap. Szorongás és remény fonódik össze a Neilában, az adja egyedülálló szépségét. Az Asrével Boldogok házadnak lakói és az El fog jönni Cionba a Megváltó kezdetűvel nyitjuk a Neila-imát, mint a szombati Minchát. Az amidában egyetlen szó változtatás van: mindenütt, ahol a Megtérés tíz napjától kezdve a beírás szó szerepel, helyette most az mondjuk, hogy lepecsételés.

A suttogva mondott Amidában nem szerepel az egész Viduj, hanem csak az első része, vétkeztünk, elpártoltunk, s nem szerepel negyvennégy kezdődő sora sem. Helyette két másik imát találunk: Kinyújtod kezedet a vétkezők felé, jobbod kész a megtérők fogadására a másik pedig: Az embert a kezdetektől fogva különválasztottad, s érdemesnek ítélted, hogy Előtted megálljon.

A Tóra-szekrény ilyenkor kinyitva, s a megilletődés egyre fokozódik (a szefard – keleti országokból származó – zsidók körében talán még inkább, mert ők már negyven napja mondják a Szölichot imáit). Most érkeztünk a csúcspontra: eljött az az utolsó óra, amikor a Vádlónak (szatan, „sátán”) még mindig meg van tiltva, hogy vádaskodjék az ember ellen. 365 napja van az évnek, a szatan szó gimátriája (a héber betűk szerinti számértéke) pedig 364; az év minden napján ő a vádolónk, csak egyetlenegy napon tilos neki vádaskodni, a most véget érő Jajm Kippurkor. Ezért van az, hogy a Sac ismétlésében még a Szölichot imáiból való betoldások is vannak. Itt is szerepel a Kegyelem tizenhárom módozata, a chazan ismétlésének végén pedig Atyánk, Királyunk-ot mondunk, még akkor is, ha szombatra esik Jajm Kippur.

A befejezés előtt a chazan a közösséggel együtt fennen hirdeti: Halljad, Izrael, az Úr a mi I-stenünk, Ő az egyetlen Úr! Háromszor egymás után erre azt felelik: Áldott Királysága dicsőségének neve mindörökre! – azért, hogy hangsúlyozzák, I-sten királysága miden időben szilárdan áll: a jelenben, a múltban és a jövőben. A megindultság hevében tör ki a kiáltás: az Úr az I-sten! Ez a kiáltás először a Karmel hegyén hangzott fel, amikor Élijáhu próféta legyőzte a Baal prófétáit. Tűz ereszkedett le az égből, hogy elfogadja Élijáhu áldozatát, s a nép a látványra fennhangon hirdette: az Úr az I-sten!

Hétszer ismételjük ezt el, mert a Kados Baruch-Hu jelenléte, a Sechina, közvetlen közelségben lebeg felettünk Jajm Kippurkor, s most, hogy a nap leszáll, hét firmamentumon keresztül kísérjük vissza a Sechinát lakozó helyére, ennyi választja el tőlünk rendesen.

Úgy rendezzük, hogy ezeket a paszukok akkor hangozzanak el, amikor már feljönnek a csillagok. Megfújják a sófárt, és ezt mondjuk: Jövő ilyenkor az újjáépült Jeruzsálemben!

Ez a sófárhang többek között a Jovel-év sófárjára is emlékeztet bennünket. A hetedig hónapban, a hónap tizedik napján, Jajm Kippurkor, fújjátok meg a sófárt mindenütt országotokban. És szenteljétek meg az ötvenedik évet… Ennek a sófárhangnak a rendeltetése eredetileg az, hogy a rabszolgákat visszatérítse családjukhoz, a földeket pedig gazdájukhoz, a Jovel-év parancsa értelmében. Ma is követjük őseinknek ezt a szokását, abban a reményben, hogy Izrael szétszórtjai újra össze fognak gyülekezni, visszatérnek családjuk körébe Erec Jiszrael földjén.

A Neila-ima végeztével következik a Maariv, azonos a szombat kimenetelekor szokásos Maarivval, a szakasz betoldásával az Amidában, végül a Hold megszentelése.

Mielőtt asztalhoz ülünk, hogy véget vessünk a böjtnek, egy pohár borral elválasztjuk a szent napot a következő hétköznaptól, áldást mondunk (aki a tűz világát teremti) az ünnepen szünetelt gyertyafényre. A Havdala után ne végezzünk hétköznapi munkát, hanem siessünk a szukának, a sátornak az első rúdjait felállítani a közelgő ünnepre, a Szukotra. Ezzel valósítjuk meg azt az elvet, hogy a micva jutalma micva, s cselekszünk az írásvers szellemében: Ha diadalról diadalra jártok, az I-stenek I-stene lesz láthatóvá Cionban (84. zsoltár).

Részlet Israel Méir Lau, Izrael Állam volt askenázi főrabbijának, A zsidó élet törvényei című könyve nyomán.

Jegyzetek

1 (Igazszívű (szó szerint: egyenes szívű) az, akit nem rendít meg semmi I-stenbe vetett hitében, bármi történjék, elismeri, hogy az jó, még ha nem értjük is az értelmét. Ezért nem ingathatja meg semmi a kedélyüket, osztályrészük az öröm. Az igazak nem érnek el erre a magas fokra, az ő szívüket alkalmanként elkeserítheti a világ, ezért az ő osztályrészük nem az öröm, hanem a fény.)

2 (Ezzel a formális kijelentéssel a közösségi jelzi, hogy még azokat is jó szívvel fogadja az imádkozó között, akik egész éven át áthágják a zsidóság törvényeit, hogy ezen a napon minden együtt legyen, az imában is és megbánásban is. Az alábbiakban a kijelentésnek más értelmét is látjuk.)

3 (Ez arra az esetre vonatkozik, hogy ha a Szanhedrin tévesen ítél, és miatta az egész nép bűnbe esik.)