54 év együtt

Meghatóan szép amikor két ember együtt öregszik meg. Szép, és minden bizonnyal nehéz, embert próbáló körülményeket is túlélt, két idős ember, akik kéz a kézben láthatóan nagy szeretetben együtt sétálgatnak. Sokat dolgoztak, gyermekeket neveltek és indítottak útnak, és mennyit tettek másokért és önmagukért is egy életen át. Két töpörödött idős ember akiknek a kezeik árulkodnak arról, hogy nem voltak munkakerülő emberek. Egy bevásárlóközpont élelmiszer üzletében vásárolnak. Aprólékosan megbeszélik, hogy miből és mennyit vegyenek és közben pedig a bácsi gyakran számolgatja a pénztárcája alján guruló aprópénzt.

-          Ezt nem vehetjük meg galambocskám, és azt sem, mert nincs annyi pénzünk. Mondja a néninek.

A felesége szomorúan, de mégis, mint egy jól nevelt gyermek hallgat a bácsira és szó nélkül visszateszi a polcra az élelmiszert, amit nem tudnak megfizetni. Nem luxus dolgok között válogatnak. A létükhöz szükséges kenyér, tejtermék, zöldség, gyümölcs érdekli őket. Egy kis doboz joghurt és kettő szem kifli van a kosarukban.  A néni apró almát keresgél és egyenként rakja a mérlegre. Ez sok, ez is sok, ez is….
Míg végül egy aprócska almát boldogan vesz le az ellenőrző mérlegről. 

          - Ez a miénk lehet! Ezt ki tudjuk fizetni!
A néni boldogan teszi a kosárba az aprócska almát és mosolyog a bácsira

-          Papácska mégis csak lesz nekünk házassági érvfordulós lakománk. Még almát is eszünk!

A közelükben vásárlóknak csak úgy ismeretlenül, de nagyon boldogan mondja a bácsi

      -    Ma van az 54. házassági évfordulónk!

Ketten egy apró szem almát osztanak meg és ez ünnepet jelent? Hozzá egy joghurt és kettő kifli?
Elszorult a szívem!

 *************

Háborgunk, felháborodunk és elkeseredünk A két idős ember esete szomorúvá tett és ugyanakkor elkeseredett düh tör rám. Változtatni kellene már nagyon régen, nagyon sok mindenen, ahelyett, hogy milliárdokkal dobálódzunk a semmiért. A havonta kifizetett milliók tiszteletdíjként az üres parlamenti székekért, a költségtérítés természetesen ezen kívül  és a többiről már nem is beszélek…..  A másik nagy aranybánya kicsiny országunk nagy rétegének nem más, mint a segélyek. Fűnek és fának adják, havi rendszerességgel és minden elvégzetlen munka, feladat fejében.  Vígan élnek belőle és semmit nem kell tenni érte.  Egy „kicsit” rabolnak, lopnak még mellé. Természetesen, zömmel büntetlenül és azt sem tudják, hogy mit jelent a munka vagy a dolgozni szó! Miért is jutna eszükbe? A segély ingyen van! Se adó, sem járulékok, amivel a munkát végzőket vaskosan terhelik.  Manapság mire számíthatnak az emberek? Sajnálom a fiatalokat, az időseket is. A fiatal hogyan tud tanulni, hogyan merjen családot alapítani, otthont teremteni? Hogyan vállaljon gyermekeket a bizonytalanságba, a munkanélküliségbe, vagy a minimál bérre? S, ha majd egyszer lesz olyan szerencsés, hogy megöregszik, akkor mire számíthat?
Szomorú, hogy itt tartunk! Ez pedig nem a becsületes, dolgos, a minden megkeresett forint után becsületesen adózó, járulékokat és közterheket fizető és mégis, minden ellenére nehéz körülmények között sínylődő  emberek szégyene! A gazdasági válságra sem lehet mindent ráfogni, még akkor sem, hogy most minden miértre ez a megfelelő válasz. Valahogyan eljutottunk idáig de hogyan és miként?  Erre a kérdésre pedig hosszú évek óta csak hallgatás és magyarázkodás a válasz.