Az erős önbecsülés megvéd bennünket a krízisek és csalódások során, egyfajta pufferként működik, ami köztünk és a külvilág között meghúzódva óv minket a nagyobb zúzódásoktól. Ezen túl önbecsülésünk a viselkedésünket és választásainkat is befolyásolja. Gondoljuk csak végig, milyen partnerválasztásokhoz vezet az, ha valaki legbelül azt gondolja magáról, hogy értéktelen, és nem érdemli meg, hogy szeressék! Sokszor megfigyelhető, hogy akár érzelmileg, akár fizikailag bántalmazott nők/férfiak akkor sem lépnek ki a kapcsolatból, ha megtehetnék, vagy ha szakítanak is a társukkal, gyakran ismét olyan emberrel kötik össze az életüket, aki nem becsüli meg őket, és az ördögi kör tovább folytatódik.
Hogyan tehetünk szert önbecsülésre?
A már idézett Johnson elmélete szerint az önbecsülés nem egységes fogalom. Van egy belső, és egy külső önbecsülésünk, mindegyikre szükségünk van, mindegyik nagy hatással van ránk, ám más-más módokon alakulnak ki: az egyiket ajándékba kapjuk, a másikat mi magunk szerezzük meg.
A belső önbecsülés – ki vagyok én?
A belső önbecsülés nem más, mint „az önmagunk iránti feltétlen szeretet, önmagunk tisztelete, belső biztonság és bizalomérzés”. Ezt úgy kapjuk, méghozzá életünk legkorábbi szakaszában, kb. az első két év során. A gondozó (többnyire a szülő) feltétlen szeretete és a gyermek szükségletei iránti fogékonysága a legfontosabb tényezők a belső önbecsülés kialakulása során. „Az érdemek nélkül szeretve lenni”-érzés, valamint az a tapasztalat, hogy a szükségleteinket a szüleink észreveszik, és megfelelő módon ki is elégítik, megalapozza azt, hogy hogyan gondolkodjunk magunkról, és persze a minket körülvevő világról is.
Egy jótanács szülőknek: a szeretetért ne kelljen megdolgoznia a gyereknek. Egész életünk arról szól, hogy teljesítenünk kell, tepernünk a jó jegyekért, a fizetésért, az elismerésért. Fontos, hogy legalább a szülőkkel való kapcsolat ne versenypálya legyen. „Rakj rendet, mert nem foglak szeretni!” - ez egyrészt szinte biztos, hogy nem igaz (melyik szülő az, aki a szétszórt játékok miatt meggyűlöli a gyermekét?!), másrészt pedig célt tévesztünk egy ilyen mondattal. A gyerek talán rendet rak, de a bizalomnak hosszú távon biztosan nem tesz jót egy ilyen fenyegetés! Senki ne ijedjen meg, ez nem jelenti azt, hogy a gyereket nem lehet nevelni, és nem lehet rábírni arra, hogy takarítson, leckét írjon, stb. De talán a „Rakj rendet, és utána társasozunk!” vagy ha drasztikusabb megoldásra vágyunk a „Rakj rendet, mert másképp nem nézheted meg az esti mesét!” mondat semmiképp nem okoz olyan sérüléseket, mintha a szeretetünk elvesztésével manipulálnán

Válasz

HOGYAN VESZELJUK AT VALTOZASOKAT ELETUNKBEN ??? Még azokban az esetekben is, amikor előre tudjuk, hogy változás következik, gyakran előszőr negatív érzelmek lesznek úrrá rajtunk. Szorongunk, aggódunk, félünk attól, hogy milyen lesz az új helyzet, az új szerep, az új környezet? Milyenek leszünk mi a változás után? Mi van, ha olyasmit hoz a változás, amire nem gondoltunk, amire nem készültünk fel, amivel lehet, hogy nem tudunk megküzdeni?

És mindez természetes. Hisz minden változás új dolgokat hoz és ezzel együtt néha a régiekről le kell mondanunk: belépünk az oviba és ezzel lemondunk a szüleinkkel töltött időről; belépünk a felnőttszerepünkbe és ezzel lemondunk a diákszerep kényelmeiről; függetlenek leszünk a szüleinktől és lemondunk a biztonságról; újabb lehetőségeket kapunk, miközben a régiektől el kell búcsúznunk. És minden lemondás szomorúsággal vagy fájdalommal jár. Természetes tehát, hogy stressznek éljük meg.



Ezért ne várjuk el magunktól, hogy örömtáncba fogjunk minden változás alkalmával. Mert még a pozítív változások is hoznak magukkal stresszt. Szakmai körökben a stressznek két formája létezik: a distressz, amikor negatív dolgok történnek velünk, és az eustressz, amikor pozitív események váltanak ki belőlünk stresszreakciókat. Gondoljuk csak egy ballagásra vagy egy esküvőre. Szép és pozitív események, de mégis stresszesek vagyunk ilyen helyzetekben is.

Ez lenne tehát az első lépés a változások átvészelésében: hogy elfogadjuk, ha negatív érzések öntenek el.

De mindezek mellett fontos egy másik szempontot is figyelembe vennünk: a változás pozitív oldalát. A stressz meg a kiszámíthatatlan helyzetek mellett jó dolgokat is hoz a változás. Még akkor is, ha úgy érezzük: megfeszülnek a határaink. Sokszor pont akkor tanulhatunk valami újat, ami jobb emberré tesz. Az új helyzet nemcsak a környezetünk és a körülmények megváltozását hozza magával, hanem belső változások is történnek. Bennünk is megváltozik valami, ami otthagyja a nyomát sok időn keresztül.

■Lehet, hogy az egyetem elkezdésével új esélyt kapunk, hogy ezúttal másképp tanuljunk vagy új barátokra tegyünk szert.
■Amikor elköltözünk a szüleinktől, több felelősség hárul majd ránk, így megtanulhatjuk elfogadni és vállalni azt.
■Az első munkahelyünkön végre érezhetjük, hogy mi is képesek vagyunk eltartani magunkat és átélhetjük, milyen jó érzés függetlennek lenni.
■Amikor gyerekünk születik, utána másképp látjuk a világot és önmagunkat is: egy új ember szemszögéből. Megtapasztaljuk, mit jelent a gyermekünk igényeit a sajátunk elé helyezni.

Válasz

Már a XX. század is elmúlt.... És az emberiség még a tízparancsolatból a bálványimádatot sem tudja megállni! Hiszem, hogy a emberek intelligensnek születtek, de hogy mi történik velük a születésük után már rejtély! A gyermek cseperedik, szépen apránként rácsodálkozik a világra! Megtanulja szép apránként a dolgok nevét, megismerkedik a fizikai világ valóságával! A Valósággal... És elkezdik tanítani, kategorizálni! Igen a kategóriák, fontos dolgok! Felismerjük a székek különbözõ típusait, hogy mindegyik szék, és mindegyikre rá lehet ülni! Sõt! Nem csak a pirospöttyös labda pattog, hanem a kékpöttyös is! Megtanuljuk, igen megtanuljuk a szokásokat! Köszönni mikor kell, hogyan illik étkezni, és kit hogyan kell szólítani... És jönnek megint a kategóriák... Habár mindegyik székre rá lehet ülni, és mindegyik labda ugyanúgy pattog, de nem mindenki fehérember, hanem vannak romák is, és héberek, na meg persze négerek... mert kategorizálunk... Mert erre nagyon nagy szükség van! És elkezdjük az illúziók és fiktív dolgok tanulását, mert az jó! Mert vannak különbségek! Úgy mint két szék közt... Csak hát nem értjük, hiszen eddig amit tanultunk kategóriákat, az mind testvérekké és barátokká tette a dolgokat...De ez más... ez kígyó, és ez csiga... nem szabad megfogni... mert pók.... és... és ez kakás.. Nem tudjuk mi az, és az ember ösztönösen fél az ismeretlentõl! Hogy csak óvatosan ismerje meg, de ezeket a dolgokat a papa, az anyu nem akarta hogy megismerjük.... ha õk félnek tõlük... akkor nekünk is kell... És megszületnek bennünk a bálványok illúziói... nincs miért félni... csak nem tudjuk... mert tilos megfogni, megérinteni, szánkba venni... Majd jönnek más dolgok, mert jönnek... Egy közértbeli séta... Mutogatunk dolgokra, hisztizünk és anya nem érti, hogy miért mutogatunk, egyre csak azt hajtogatja, nincs pénzünk rá, nincs elég pénzünk, túl drága... Ha majd egyszer gazdagok leszünk... és stb... Pedig csak beszélni szerettünk volna tanulni... És kétségbe esünk mert anyának és apának nincs pénze, ami valami mágikus dolog... mert pénz kell még ahhoz is, hogy ezt a rejtélyes világnak dolgait nevén nevezzük... A pénz fontos dolog, hiszen érte lehet meglehet kapni mindent... és ráadásul kevés van belõle... és és minél több van, annál többet tudunk errõl a világról... Majd kezdünk nagyobbak lenni... anya és apa egyre kevesebbet törõdik velünk... mert most meg idõ nincs... és ráadásul elég nincs... és ez már nagyon félelmetes dolog... mert a pénzbõl láthattunk egyet-kettõt... néha csillogót, néha zörgõ papírosban... de sosem kaptunk belõle... pedig jó dolog... De az idõ... az idõ az még mágikusabb... Mert még anyát és apát sem engedik közel hozzánk... megakadályozza a mamát és papát, hogy velünk legyen, így nagyon hatalmas dolog lehet, sõt... nagyon kevés van belõle... és-és egyszer hallottam apa barátjától, hogy az idõ pénz... és ez már nagyon-nagyon furcsa!

Válasz

Nagyon érdekes olvasmány volt : köszönöm Erika .

Válasz

Folytatas:■Ha elköltözünk egy másik helyre, bebizonyíthatjuk önmagunknak, hogy képesek vagyunk sokmindent újrakezdeni.

Ezeknek fényében a változással való szembenézés második lépése a pozitív következmények megtalálása.



Amikor azon dolgozom valakivel, hogy a negatív gondolatokat pozitívvá kovácsoljuk, először eléteszek egy pohár vizet, amit félig töltök vízzel, és megkérdezem: mit lát? A negatív gondolkodású ember számára a pohár félig üres, míg a pozitív gondolkodású számára félig tele van. Biztosan sokan közületek ismeritek ezt a mondást, hogy: nem mindegy, hogy a pohár tele van, vagy félig üres. Mert el lehet keseredni azon, hogy csak félig van, de lehet örülni annak, hogy van benne víz és nem szomjazunk...

Igen, fontos a pozitív gondolkodás
De nem a mániákusan, szorongóan és foggal-körömmel való kapaszkodás a pozitív gondolatokba, hanem egyfajta nyugodt optimizmus, ami megengedi azt is, hogy elfogadjuk, ha első látásra valamitől megijedünk.

Válasz

A külső önbecsülés - mire vagyok képes?
Természetesen önbecsülésünk függ a teljesítményünktől, kinézetünktől, sikereinktől is. nagyon hamar megtanuljuk azt, hogy a különböző tetteinkkel más-más reakciót válthatunk ki a környezetünkből. Ha megesszük a bébipapit, anya mosolyog, vidám, és megdicsér minket, ha viszont a falra kenjük, még a legszeretőbb anya is méltatlankodni fog. Ha a bilibe pisilünk a pelenka helyett, matricát kapunk, vagy fagyit, ha megütjük a testvérünket, nem mehetünk játszótérre, és így tovább. Persze a teljesítmény önmagában is jutalmazó értékű, hiszen nem csak azok a gyerekek tanulnak meg járni, akik ezért puszit kapnak. Az egyéves gyereknek már örömet okoz maga a járás is, hogy egy új képességnek került a birtokába. Ez a későbbi években még inkább igaz lesz: a külső jutalmak mellett/helyett belső örömöt is érzünk, ha valamit jól csinálunk. Ilyenkor elégedettek vagyunk és örülünk a sikereinknek.
Ez eddig nagyon jól hangzik, csakhogy nem minden teljesítő elégedett valójában magával, ahogy azt már a cikk elején is felvetettem. Ha valakinek alacsony a belső, alapvető önbecsülése, gyakran a teljesítmény révén igyekszik kompenzálni a hiányt. Ilyenkor az egyén teljes önértékelése a teljesítménytől válik függővé, tehát ha pl. kap egy rossz jegyet az iskolában, azt nem úgy magyarázza, hogy „most nem tanultam, legközelebb jobb lesz.” vagy: „matekból nem vagyok jó, de sebaj, vannak azért jó tulajdonságaim.”, hanem kétségbeesik, és úgy érzi, ő maga rossz és értéktelen ember. Ezzel szemben ha a belső önbecsülés magas, akkor a külső önbecsülés szerepe már nem a hiány kipótlása, hanem a teljesítmény által a személyiségünk, életünk gazdagítása.
Milyen a magas külső önbecsülésű személy?
Mindig a legjobbat hozza ki magából
Felelősségteljes
Az ügyesség fontos az önbecsülése szempontjából
Nagy elvárásokat támaszt önmagával és másokkal szemben
A kontroll és a befolyás erősíti az önbecsülését
A teljesítményük elismerése erősíti az önbecsülést
A boldog teljesítőktől a nélkülözőkig
A valóságban (szándékosan tartózkodom a való világ kifejezéstől...) persze egyszerre, valamilyen kombinációban van jelen bennünk mind a belső, mind a külső önbecsülés bizonyos mértéke. A már sokat emlegetett Maarit Johnson négy kategóriát különít el a magas vagy alacsony, illetve külső és belső önbecsülés kombinációi szerint. Az ilyen jellegű tipológiák mindig leegyszerűsítik a valóságot, ráadásul általában a végletekre mutatnak rá, hiszen éppenséggel rendelkezhetünk közepes önbecsüléssel is. Mindamellett érdekes lehet felismerni, hogy mi vajon melyik csoport táborát gazdagítjuk, vagy legalábbis melyik típushoz állunk legközelebb. Jó magyarok módjára persze lehet, hogy előbb találunk rá a rokonunk vagy szomszédunk típusára, mint a sajátunkra, de azért próbálkozzunk vele!

Válasz

Eloszor most csak par szo ,de attanulmanyozom es majd bovitem hozzaszolasom.Elso olvasasra nagyon tetszik es igen komoly temat olel att.
A szokasok akar jo akar rossz nagyon hamar es konnyen valik fuggosegge. Ha nem tartjuk szinten a
jo es a rossz kozotti elfogadhato kulombbseget...!
Mariann nagyon koszonom,es halas vagyok temadert.

Válasz

Részlet Metzger László Csaba könyvéből

Válasz

Természetesen senki nem üres lapként jön a világra, már az újszülöttek is különböznek egymástól: lehetnek nyugodtak, könnyen kezelhetőek, de fáradékonyabbak, ingerlékenyek, nehezen megnyugtathatók is - ez a velük született temperamentumtól függ. Az angyalian alvó, derűs és „jó” gyerekek szüleinek talán könnyebb dolga van, mint azoknak, akiknek a babája egészen emberire sikeredett, sokat sír, kiszámíthatatlan, és folyton izeg-mozog, de ezekkel a kicsikkel is fontos megtalálni a közös hangot, hogy ők is megkapják a szükséges szeretetdózist.
Ha valaki életének korai szakaszában nem tesz szert az alapvető belső biztonság- és szeretetérzésre, később azt nehéz pótolni (de lehet!!). Biztosan mindenkinek vannak olyan barátai, ismerősei, akiket hiába dicsér meg őszintén, hiába ér el akár sikereket is, hiába vannak barátai, akik támogatják, soha nem győzhető meg arról, hogy ő nem „egy senki”, nem csúnya, nem buta, stb. Egy idő után az ilyen kapcsolatokban eljön általában az a pillanat, amikor elfogy a türelem, hiszen az ember úgy érzi, mintha a falnak beszélne. Ennek a bizonyos személynek nagy valószínűséggel az alapvető önértékelésével van problémája.
Milyen a magas belső önbecsülésű ember?
Képes érzelmileg meleg kapcsolatokra
Szabadon tudja kifejezni az érzelmeit
Az életet alapvetően pozitívan szemli
Elfogadja érzéseit és igényeit (legyen szó szexualitásról, szeretetről, dühről)
Egészséges önérvényesítő, vagyis képes saját érdekeit úgy képviselni, hogy közben ne taposson át másokon. Képes nemet mondani!
Ismeri a korlátait, hibáit is

Válasz

Elso tema: Az ONBECSULES: A boldog teljesitoktol a nelkulozokig ! --reszletekbe--
Talán ti is gondolkodtatok már azon, hogy lehet, hogy híres, körülrajongott és tömjénezett hírességek rosszul érzik magukat a bőrükben, és úgy hiszik, még mindig nem elég, amit letettek az asztalra. Az agresszív kamasz, aki verekszik, káromkodik, senkit sem kímél, és soha nem mutat sem gyengeséget, sem félelmet, valójában mindent azért tesz, hogy hangyányi önbecsülését kissé feljebb tornázza… Ugyanakkor a csendes, visszahúzódó srác, aki kicsit furcsa és magánakvaló, mégis boldog, sikeres párkapcsolatban él, ismeri a képességeit, és elégedett magával.
Hogy is van ez? Az ellentmondás csak látszólagos, a háttérben a különböző énnel kapcsolatos fogalmak rossz használata áll. A köznyelvben az önbizalom, önbecsülés, önértékelés, magabiztosság szavakat gyakran egymás szinonimáiként használjuk. Ezzel persze nincs is semmi baj, de ha kicsit mélyebben kívánunk foglalkozni a kérdéssel, akár csak egy gondolatmenet erejéig, érdemes röviden tisztázni a különbségeket.
Önbecsülés vagy önértékelés: önmagunkhoz fűződő érzelmi viszonyulásunk, ahogy azt értékeljük, amik és amilyenek mi magunk vagyunk. Viszonylag állandó és stabil tulajdonságunk, értéke lehet magas, vagy alacsony.
Önbizalom: sokkal inkább helyzetfüggő, bizonyos képesség vagy teljesítmény függvénye. Lehet, hogy valakinek nagy az önbizalma mondjuk a zenélés terén, míg a konyhában teljesen elveszettnek érzi magát. Egy-egy bók, vagy kellemetlen célzás szintén nagyon erősen hat az önbizalmunkra, így az önértékeléshez képest az nagyon is hullámzó lehet.
Magabiztosság: egyfajta hozzáállást tükröz, ahogy a társas kapcsolatokban fellépünk. A magabiztos fellépés mögött persze lehet magas önbecsülés is, de ez egyáltalán nem biztos! Olykor éppen ellenkezőleg: a magabiztossággal az illető bizonytalanságát és alacsony önbecsülését igyekszik palástolni.
Az önbecsülés jelentősége
Talán ma már nem kell bizonygatni, hogy a megfelelő mértékű önbecsülés nem amerikai találmány és privilégium, hanem személyiségünk egyik legfontosabb jellemzője. Maarit Johnson, stockholmi pszichológus több évtizede kutatja az önismeret fontosságát, ő így fogalmaz ezzel kapcsolatban:
Az önbecsülés szerepét szinte ahhoz hasonlíthatnánk, amit az alapzat jelent a ház számára. Maga az építmény, mely az attitűdjeinkből, érzelmi reakcióinkból és viselkedésünkből tevődik össze, ezen az alapon áll, bár ennek legtöbbször nem is vagyunk tudatában. Ha az alap jól megépített és stabil, akkor a ház is szilárdan áll jóban-rosszban, sőt, akár még egy kisebb földrengést is kibír.

Válasz